Már csak néhány napig fizethetünk a régi 20.000 forintos banjegyekkel

Már csak néhány napig, azaz 2017. december 31-ig fizethetünk a régi 20 000 forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank az év végén bevonja azokat a forgalomból. 

Mindez azt jelenti, hogy 2018. január 1-től már csak a – két évvel ezelőtt forgalomba hozott – korszerűbb 20 000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni a vásárlásaink során.  Az új évben a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a bevont, régi húszezer forintosokat

Fontos tudni azonban, hogy a bevonási határnapig be nem cserélt régi húszezer forintosok nem veszítik el értéküket. Ezek a bankjegyek minden bank- és postafiókban még három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig –  azaz 2037. december 31-ig –  válthatók át díjmentesen azonos címletű, törvényes fizetőeszközre. 

A 20 000 forintos bankjegyek cseréje az elmúlt két évben eredményes volt.  2017. december közepén a forgalomban levő összes 20 000 forintos bankjegyeknek már csak 4 százalékát tették ki a régiek. 

A Magyar Nemzeti Bank felhívja a figyelmet arra is, hogy a régi 10 000 forintosok bevonásáról még nem született döntés, így ezek a bankjegyek az újakkal együtt továbbra is korlátozás nélkül használhatók. 

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el (https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme). 

Forrás: MNB