Módosítania kell az Allianz Hungária Biztosítónak a januári kgfb díjtarifáját

Az MNB kötelezte az Allianz Hungária Biztosítót, hogy a jogszabálynak megfelelően változtassa meg a 2018. január 1-jétől érvényes KGFB-tarifáját és tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki rá. A biztosító – kármentes vezetőkre vonatkozó – egyik tarifálási eleme révén ugyanis egyes újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja. 

A Magyar Nemzeti Bank felügyelési tevékenysége során ellenőrizte az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (Allianz Biztosító) 2018. január 1-jétől alkalmazandó, a biztosító által már meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) díjtarifáját. 

A jegybank megállapította, hogy a biztosító a díjtarifában egy, a kármentes vezetők kedvezményét meghatározó korrekciós kedvezményt is alkalmaz. Ennek egyik eleme szerint kedvezménynek számít a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzembentartó az adott gépjárműtípusnál (pl. mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt KGFB-szerződést). Márpedig az Allianz Biztosító meglévő ügyfelei e feltételnek értelemszerűen nem tudnak eleget tenni, tehát ez a kikötés őket anyagilag hátrányosan sújthatja, hacsak nem üzemeltetnek párhuzamosan azonos gépjármű kategóriába tartozó legalább két gépjárművet (utóbbi esetben a kedvezménynek nem volt feltétele az üzembentartói minőség korábbi hiánya). 

A KGFB-ről szóló törvény viszont egyértelműen meghatározza, hogy a KGFB-díjtarifa nem tartalmazhat különbségtételt az új szerződés üzembentartójának a javára azon az alapon, hogy a szerződés új szerződésnek minősül (a jogszabály éppen az ellenkező megkülönböztetésre adna csak módot, azaz a régi biztosítottak díja lehet alacsonyabb).

Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában kötelezte az Allianz Biztosítót, hogy a jövő év januárjától alkalmazandó díjtarifájában mellőzze a kármentes vezetők kedvezményére vonatkozó korrekciós tényezőt. A kötelezésnek megfelelően módosított díjtarifát a biztosítónak 2 munkanapon belül ismételten közzé kell tennie honlapján, illetve az MNB és a Magyar Biztosítók Szövetsége weboldalain. A jegybank határozata mindemellett a kifogásolt kedvezménnyel már korábban létrejött szerződések díját nem érinti. 

Az MNB a történtek miatt 10 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a biztosítóra. A bírságösszeg megállapításánál a jegybank figyelembe vette az Allianz Biztosító piaci súlyát, illetve azt, hogy működésének hiányosságai, jogszabálysértő eljárásának jelentős hatása van a KGFB-piac egészére nézve. 

Forrás: MNB