Archívum

május 14th, 2018

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett

A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert

A bejelentés kivizsgálása folyamatban van. 

Fagyasztott spenótot hívtak vissza

Magas kadmium tartalom miatt vonta ki Chef Parajlevél termékét a METRO. A Nébih, a bolgár hatóság bejelentése alapján, a RASFF-on keresztül is értesült az esetről.

A bolgár hatóság tájékoztatása szerint a kifogásolt termékből az EU több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak. Az üzletlánc felelős élelmiszervállalkozóként az érintett tételt azonnal kivonta a forgalomból, üzleteiben kifüggesztett plakátokon tájékoztatta vásárlóit az intézkedésről és értesítette a hatóságot. A termékvisszahívás folyamatát a Nébih ellenőrzi.  

május 7th

Online tudástárat készített a Nébih az élelmiszeres tanúsító védjegyekről

A vásárlók tájékozódásának segítése érdekében a Nébih honlapján ezentúl egy helyen és kereshető formában érhető el az élelmiszereken szereplő tanúsító védjegyek listája. Az online tudástár létrehozása – az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában szereplő tudásmegosztásra való törekvés mellett – összhangban áll a 1519/2017 (VIII.4.) Korm. határozat céljaival. 

Nem tudja érvényesíteni elállási jogát? – Forduljon békéltető testülethez!

Napjainkban egyre többen vásárolnak a weben, így nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen speciális jog illeti meg a fogyasztót online vásárlásnál. Az alábbi eset az elállási jog gyakorlását mutatja be.

A vásárló laptopot rendelt az internetről, melyet személyesen vett át a vállalkozás üzletében. Miután a terméket hazavitte és áttanulmányozta a használati-kezelési útmutatót, rájött, mégsem tart rá igényt, mivel az nem rendelkezett teljes mértékben az elvárt tulajdonságokkal.

május 2nd

Országossá bővül a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat

Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák. Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül. 

Öt új irodával gyarapodik a magyarországi Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a nonprofit pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezetek részére kiírt újabb sikeres nyílt közbeszerzési eljárása révén

április 27th

Pénzforgalmi szabálysértések miatt az MNB bírságot vetett ki a CIB Bank Zrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018. április 24. napján publikált határozatában harmincöt millió forintra bírságolta a CIB Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján június végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket. 

Ismét szennyezett fűszerkömény visszahívását rendelte el a hatóság

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) olyan, atropin okozta ételmérgezésekről értesült, amelyek vizsgálata feltárta, hogy a betegek fűszerkömény tartalmú ételt fogyasztottak. A Nébih és a területileg érintett kormányhivatalok haladéktalanul elindították az események kivizsgálását, továbbá a Nébih megkezdte a termékcsoport mintavételekkel egybekötött célellenőrzését. 

április 25th

Csökkentett élelmiszerpazarlás, javított újrahasznosítás - Új uniós jogszabálycsomagot fogadott el az EP

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jogszabálycsomagot szavazott meg az újrahasznosítás növelése, a hulladékok lerakásának és az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében - közölte az uniós parlament.

Az elfogadott jogszabály előírja, hogy 2025-re a települési hulladéknak legalább 55 százalékát újra kell hasznosítani. A rendelkezésre álló adatok szerint az újrahasznosítás Európában jelenleg 44 százalékos. A szöveg szerint a cél, hogy 2030-ra 60 százalék, 2035-re 65 százalékos legyen a hulladékok újrahasznosítása az unióban.

április 24th

Ingyenes pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadás a Lakás 2018 Kiállításon

2018. május 4-6. között kerül megszervezésre a Lakás 2018 Kiállítás a Millenáris B épületében. 

Az eseményen immár második alkalommal vesz részt a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ), melynek apropója a pénzügyi tudatosság fejlesztése, kiemelten a felelős hitel- és kölcsönfelvétel fontosságának kiemelése. 

Foghíjasan tájékoztatott hiteleiről a K&H Bank

Az MNB összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt. A hitelintézet nem küldött jelzáloghiteleseinek törlesztési táblázatot és a hitelek megszűnésekor kimutatást, hitelkártyái reklámozásakor pedig több esetben nem vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét. 

Oldalak